Az idős Jakab bácsi egy kis faluban élt feleségével. Fiuk már rég beköltözött a városba. Jakab bácsi szeretett volna találkozni vele, ezért úgy döntött, meglátogatja. Izgatottan ácsorgott fia lakása előtt, ám nagy meglepetésére más nyitott neki ajtót. Jakab bácsi a fiáról kérdezte az idegent, és megtudta, hogy már elköltözött onnan, és most máshol lakik. Az idős férfi csalódottságot érzett.
Egy rövid ideig tanakodott, mitévő legyen, majd bekopogott a szomszédhoz, akitől elkérte fia munkahelyi címét. Megköszönte a segítséget, aztán elindult az irodába, hogy munka közben lepje meg fiát.
Az irodaépülethez érve Jakab bácsi a recepcióstól érdeklődött, merre találja fiát. A recepciós fel is telefonált neki, hogy szóljon, az apja érkezett látogatóba. A fiú kitörő örömmel fogadta édesapja érkezését, és megkérte a recepcióst, hogy azonnal kísérje fel.
Amikor Jakab bácsi belépett az irodába, fia szemeit könnyek töltötték meg. Röviden elcsevegtek erről-arról, majd az idős férfi így szólt fiához:
- Fiam! Édesanyád is látni szeretne. Haza tudnál jönni velem?
Fia így felelt:
- Sajnálom, apám, de most nem mehetek haza, mert rengeteg a munkám, és alig tudnám utolérni magam, ha most elmennék.
Jakab bácsi mosolyogva válaszolta:
- Semmi baj, végezd csak a munkád! Én este indulok vissza a faluba.
A fiú elszomorodott, és megkérte apját, maradjon vele pár napig.
- Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen a munkád is elég terhet ró rád - válaszolta neki elutasítóan Jakab bácsi. - Remélem, alkalomadtán ráérsz majd meglátogatni minket édesanyáddal! Örömmel látnánk vendégül - közölte fiával, majd távozott.
Pár nappal később a fiú épp munkaközi szünetet tartott, amikor eszébe jutott apja látogatása. Valamiért aggódni kezdett, és bűntudatot érzett, amiért hagyta apját csakúgy távozni, így hát elindult irodájából egyenesen szülőfalujába, ahol hatalmas sokként érte, hogy nem találta őket régi otthonukban. A szomszédoktól érdeklődve megtudta, hogy apja és anyja elköltöztek; azonnal az új címre sietett, de az temetőnek tűnt... A fiú szemét könnyek töltötték meg, és ijedtében lassítva közeledett a hely felé. Már messziről látta, hogy valaki integet felé. Ahogy jobban megnézte, észrevette, hogy apja az, így odaszaladt hozzá, és átölelte.
- Mi a baj? Miért sírsz? - kérdezte Jakab bácsi. A fia nem felelt semmit, csak állt előtte lehajtott fejjel.
Jakab bácsi letörölte fia könnyeit, majd megkérdezte:
- Miért szomorkodsz? Történt valami rossz? 
- Nem, apám - felelte fia. - Csak sose hittem volna, hogy ilyen állapotban látlak viszont titeket. Miért itt laktok? Miért költöztetek ki a falusi házból?
- Fiam - kezdte Jakab bácsi. - Hitelt vettünk fel a tanulmányaid finanszírozására, de miután a városba költöztél, a rossz termés miatt nem volt miből törlesztenem. Felkerestelek ugyan, de így is nyakig ültél a munkában, én pedig nem akartalak még a saját problémámmal is terhelni. Így hát kénytelen voltam eladni az otthonunkat, hogy visszafizethessem a kölcsönt...
- De szólhattál volna. A fiad vagyok - suttogta a fiú.
Jakab bácsi így felelt:
- Fiam, nem akartam neked bajt, így inkább hallgattam. Én csak azt szeretném, hogy boldog légy.
A fiú erre szorosan átölelte apját, és bocsánatot kért, amiért aznap úgy vált el tőle, hogy nem tudott segíteni neki.
- Ne kérj bocsánatot, fiam! - mondta Jakab bácsi. - Örömmel látlak, és csak arra vágyom, hogy egy kis időt eltölts velünk! Nagyon szeretünk, de ilyen idősen már nehezünkre esik a városba utazni hozzád. Időnként látogass meg minket, amikor épp ráérsz! Édesanyáddal már azzal is megelégszünk, ha csak egy rövid időre láthatunk.

Tanulság:
A szülők mindig tesznek azért, hogy gyermekeiknek a lehető legjobbat nyújtsák, és mindezt úgy, hogy nem hozzák gyermekeik tudtára, mekkora nehézséget jelent ez nekik. Éppen ezért szakíts időt rájuk; ne hagyd cserben őket, hiszen sikereid valójában nekik köszönheted!

Forrás