2018. aug 02.

A Facebook szerint káros lehet a Facebook túlzott használata

írta: DunaCart
A Facebook szerint káros lehet a Facebook túlzott használata

 

Kép: Innovation Village

A Facebook és a (szintén Facebook tulajdonú) Instagram tegnap bejelentette, hogy olyan eszközöket vezetnek be, melyek segítenek a felhasználóknak limitálni az alkalmazásokban töltött időt. Mark Zuckerberg, a Facebook szülőatyja, ezt azzal indokolta, hogy nemcsak szórakoztató, hanem az emberek jóllétét is szem előtt tartó szolgáltatásokat kívánnak nyújtani. Ameet Ranadive egy sajtótájékoztatón szintén úgy nyilatkozott, hogy ezek az újítások hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a felhasználó rendelkezhessen arról, mennyi időt tölt a Facebook és az Instagram használatával, megakadályozva ezzel a túlzott belefeledkezést. Ezek az eszközök lényegében a passzív fogyasztás mértékét hivatottak csökkenteni, tehát azt, amikor csak céltalanul görgetünk végig a hírfolyamon, mely tanulmányok által bizonyítottan nyomasztólag hat az emberekre.


Néhány héten belül mindkét alkalmazásban látható lesz egy aktivitást mutató grafikon, melyen a felhasználók nyomon követhetik, átlagosan mennyi időt fordítanak hetente, illetve naponta adott alkalmazás használatára. Beállíthatunk majd egy "napi emlékeztetőt" is, mely figyelmeztet minket, ha az általunk megszabott kvótát elértük adott alkalmazáson belül, továbbá ideiglenesen némíthatjuk az appokból érkező értesítéseket (15 perc - 8 óra).

Képek: Facebook/Instagram

A beállítások a következő menüpontokon keresztül lesznek elérhetők a mobilalkalmazásokban:

Facebook esetén: Settings and Privacy (Beállítások és adatvédelem) -> Your Time on Facebook (Facebook-on töltött idő)

Instagram esetén: Settings (Beállítások) -> Your Activitid (Tevékenységed)

Szólj hozzá

facebook újítás aktivitás instagram limitálás